Blog, Tanácsok

Szoptatás

Néhány fontos dolog a szoptatással kapcsolatban:

Gyakoriság

Az újszülött csecsemőket igény szerint szoptassuk, sírással az éhségüket jelzik. Hasfájás az élet első 2-3 hetében nagyon ritka, amennyiben sír az újszülött, szinte biztos, hogy éhes. Az igény szerinti szoptatás a fontos. Az első 2-3 hétben nem kell szigorú menetrendhez alkalmazkodni, ki fog alakulni a rendszer magától. Tehát az első 2-3 hétben minél gyakrabban szoptassunk. A nappali szoptatások között ne teljen el 3 óránál több. Éjszaka sem múlhat el 4-5 óránál több, két szoptatás között. Amennyiben többet aludna, fel kell ébreszteni tisztába-tevéssel vagy átöltöztetéssel. Ennek oka az, hogy az élet első 2-3 hetében még magasabb a bilirubin szint az újszülött szervezetében (ez okozza a sárgaságot), ez pedig aluszékonyságot okoz. Nem szabad, ilyenkor tehát arra várni, hogy az újszülött felébredjen, mert előfordulhat, kevés anyatej esetén, hogy a folyadékhiány vagy az alacsony vércukorszint miatt nem ébred fel. Tehát naponta legalább 7-8 alkalommal kell szopnia gyermekünknek. Két hetes kor után már hagyhatjuk a csecsemőt 5 óránál többet aludni éjszaka, nappal viszont törekedjünk a 3 óránkénti szoptatásra.

Mennyiség

A szoptatás mennyisége fokozatosan nő, míg általában 10 napos kor körül el nem éri a kb. 150 ml/kg/ nap bevitelt. Ez egy 3 kg-os újszülöttnél napi 450 ml-t jelent, ami napi 8 szoptatással számítva, étkezésenként legalább 60-70 ml. Ettől jóval többet is szophatnak az újszülöttek, de ezt az alsó értéket el kell érniük. A fent leírt mennyiség fokozatosan emelkedik: 3 naposan, adagonként 20-30 ml-t kell szopniuk (ha napi 8 étkezéssel számolunk),  4 naposan 30-40 ml-t adagonként, nyolcszor. Így emelkedik naponta, étkezésenként legalább 10 ml-rel a bevitt mennyiség. Természetesen, ha az újszülött gyakrabban szopik, de kevesebbet, ugyanúgy ki kell, hogy jöjjön a napi bevitt mennyiség.  Egészséges édesanyáknál annyi anyatej termelődik, amennyi kiürül, tehát minél gyakrabban szoptatunk annál több tej fog termelődni. Ennek korlátja általában a mellbimbó felázása és kisebesedése szokott lenni. Amennyiben az újszülött nem szopik eleget, szoptatás után fejéssel tudjuk növelni a tejtermelést. Amennyiben sok tej termelődik és csomók alakulnak ki a mellben, nincs semmi gond. A gyulladásmentes csomók 24 óra alatt maguktól felszívódnak, ebben segíthetünk, ha az újszülöttet különböző irányból tesszük mellre. Amennyiben a csomók fájdalmasak és vörösek is, ki kell üríteni a mellett fejéssel és szobahőmérsékletű hideg borogatást, továbbá körömvirág krémet tehetünk a gyulladt területre.

Szoptatási idő

Elegendő mennyiségű anyatej esetén, az újszülöttek egy étkezéssel legfeljebb 15-20 perc alatt végeznek. Ilyenkor jól hallható kortyokban nyelik az anyatejet. Azonban, ha a csecsemő csak szívja a mellet, de nem hallani, ahogy a kortyokat nyeli, valószínűleg nem jön jól az anyatej. Ekkor a szoptatás elhúzódhat, de mindenképpen 20 percnél tovább tart. Más a helyzet, ha szopás közben az újszülött gyakran pihen, alszik. Ebben az esetben lehetünk türelmesebbek, nem kell aggódni, ha 20 percnél tovább tart a szoptatás. Azonban, ha úgy ítéljük meg, nem tud elegendő tejet szopni az újszülött egy mellből, szoptassunk, mindkét oldalról. Ekkor 15 perc után tegyük át a másik mellre. Következő szoptatásnál azzal az oldallal kezdjünk, amelyikkel előzőleg befejeztük.

Az újszülöttek gyarapodása

Az újszülöttek, az első pár életnapon veszítenek a súlyukból. Egészséges újszülöttek esetében ez nem lehet több 10 százaléknál és nem tarthat egy hétnél tovább. Már első egy hét előtt megindul gyarapodásuk, melynek mértéke hetente legalább 150 g kel,l hogy legyen. Ezt az iramot a legtöbb csecsemő legalább 6 hetes, de akár 3 hónapos korig is tarthatja. Ez a legfontosabb érték, amit minden héten mérni kell, ebből tudjuk objektíven megállapítani, hogy minden rendben van-e. A napi gyarapodás nem használható, mert befolyásolja a bejutó és a kiürülő mennyiség.

Fejés

A mell fejésével serkenteni tudjuk a tejelválasztást, minél több ürül a mellből, annál több fog termelődni. Tehát a fejést arra használjuk, ha nincs elegendő tejünk a szülés utáni napokban. Amennyiben már elegendő a tejtermelés, nincs szükség fejésre, ideális esetben éppen annyi termelődik, amennyi a csecsemőnek kell, az édesanya sem lesz fáradt és az anyatej utolsó legtöményebb adagját is megkapja a gyermek. Figyelni kell azonban arra, hogy a fejés nem hagyható abba egyik napról a másikra, mert az ilyenkor a mellben maradt többlet tej, gyulladást okozhat. A fejést tehát szép fokozatosan lehet leépíteni, mindig annyit kell csak kifejni, amennyi segít a feszülés enyhülésében. A mell fejését alkalmazni kell akkor is, ha gyulladás alakul ki a mellben, ilyenkor a feszülést okozó többlet tej kiürítése segíti a gyógyulást. A mell fejését végezhetjük géppel, de kézzel is. A kézi módszer kíméletesebb. A módszer elsajátításához kérje a gyermekorvos vagy a védőnő segítségét. A mellben kialakuló csomók esetén ne masszírozzuk, ne gyötörjük a csomókat, mert ez a mell gyulladáshoz vezethet.

Mellgyulladás

Amennyiben több tej termelődik, mint amennyi kiürül, kialakulhat a mellgyulladás. Ennek megelőzésében tehát nagyon fontos, hogy a szülés utáni első napokban minél gyakrabban tegyük mellre az újszülöttet. Legfőképpen az fontos, hogy problémamentes esetben ne kapjon teát vagy tápszert a gyermekünk, mert ekkor nem fog annyit szopni, amennyi az élettani egyensúly kialakulásához kell. Kialakulhat mellgyulladás később is, ha valami miatt hirtelen csökken a mellből kiürített tej mennyisége, pl. fejés hirtelen abbahagyás, vagy szoptatás csökkenése miatt. Ezért, ha feszülést érzünk a mellünkben és a csecsemő ezt nem üríti ki, megelőzésképpen fejjük ki annyira, amennyire a feszülés el nem múlik. Ha már kialakult a gyulladás, akkor is a fejés az elsődleges, de ekkor használjunk még körömvirág krémet, szobahőmérsékletű borogatást, homeopátiát is. Lázzal kísért mellgyulladás esetén antibiotikumra lehet szükség.

Sebes mellbimbók

Szülés után idő kell, ahhoz, hogy a mellbimbó hozzászokjon a fokozott igénybevételhez. Így gyakran előfordul a mellbimbók kisebesedése. Mindig figyeljünk rá, hogy a csecsemő teljesen kapja be a mellbimbót, ebben segíthetünk neki azzal, ha két ujjunkkal összefogjuk a mellbimbót. Ha fájdalmas a szoptatás, sokat segíthet, ha egész szoptatás alatt kicsit megemelve tartjuk a mellbimbót. Vérző vagy nagyon fájdalmas mellbimbók esetén használjunk szilikonos bimbóvédőt. Ez nem gátolja az újszülöttet, és nem is szoktatja le a szopásról. Szoptatások után mossuk meg a mellbimbót tiszta vízzel, majd tartsuk szárazon, levegőztessük. Használjunk shea-vajat a szoptatások között. A nagyon fájdalmas, berepedt mellbimbók oka lehet sarjadzó gombás fertőzés. Ilyenkor, gyakran a csecsemő szájában is van szájpenész. Kezelése nem keserű grapefruit-mag oldattal, gyakori vizes lemosással, szárítással és a szoptató édesanya édességmentes diétájával történik.